A férjem unokanővérétől szereztem be ezt a csodareceptet. Nagyon egyszerű, nagyon gyors, és a végeredmény pazar mint ízben, mint látványban.
Hozzávalók:
Tészta: 35 dkg liszt, 18 dkg vaj, 2 evőkanál porcukor, csipet só, 0,3 dl víz, 1 db tojás a kenéshez
Töltelék: 80 dkg alma, 13 dkg porcukor, 2,5 evőkanál liszt, 2 kávéskanál fahéj, 1 evőkanál citrom lé
Elkészítés:
A tésztát pihentetni kell majd, így annak az elkészítésével érdemes kezdeni. A feladat annyi, hogy a hozzávalókat összegyúrjuk, majd folpack-ba csavarba berakjuk a hűtőbe.
A töltelék elkészítése következik...
Az almákat meghámozzuk, kimagozzuk, felkockázzuk. Ezt és a többi hozzávalót összekeverjük, majd hagyjuk állni kicsit.
A tésztát két részre osztjuk, két kör alakú formát nyújtunk belőlük, az egyikkel kibéleljük a pitesütőformát, ebbe belekanalazzuk a tölteléket, majd befedjük a másodikkal, összenyomkodjuk a széleket. Ami kilóg oldalt a formából, azt lecsipkedjük, összegyúrjuk, és egy jó hosszú kukacot sodrunk belőle, amit végül körbe ráhelyezünk a pite szélére.
A pite közepét bevagdossuk, hogy sütés közben levegőzhessen.
Tojással megkenjük és mehet is be a sütőbe. 180 °C-on kb 1 órát sütjük.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése